Végre elérkeztünk ehhez a gyönyörű hónaphoz, amit már nagyon régóta vártunk (a lányom konkrétan már 20 napja visszaszámol), ugyanis nem csak beköszöntött a nyár első hónapja, de a Gyurma Trend életében is nagy változás következik be ilyenkor.

We’re Going to Ibiza!

Na jó nem, de majdnem 😉

Június 8-án leköltözünk Fonyódra és egészen szeptemberig ott is maradunk!

Kicsit pontosabban: Fonyódon a Vigadó téren leszünk (ez a strand bejárata mellett van és itt lehet kisétálni a mólóra is). Minden hétköznap kb. 15 és 20 óra között leszünk nyitva, hétvégén pedig kicsit korábban nyitunk (10 óra) és a zárás is később lesz, de ezt annyira nem határolnám be.

És, hogy miért érdemes ellátogatni Fonyódra?

Hát persze, hogy már azért megéri mert mi ott leszünk, de lesznek nagyon klassz programok is:

Nagy örömünkre Pünkösddel indul a nyár, így rögtön bekezdünk egy 4 napos hosszú hétvégével, majd a hónap végére is tartogatnak egy szuper állatbarát programot. Idén már 3. alkalommal rendezik meg a Dog Beach Fest-et, ahol szebbnél szebb, cukibbnál cukibb négylábúakkal találkozhatunk.

Ezután indul be csak igazán az élet Fonyódon!

A júliust és az augusztust már valóban végigbulizhatjuk!

Itt vannak a további programok: